Zelma, amióta az eszét tudja félénk volt. Nem félős volt, hanem félénk, mert az nem ugyanaz. Azoktól a dolgoktól, amelyektől a kisgyerekek általában félnek, Zelma nem félt. Nem riasztotta a sötét, a vihar, a mennydörgés és a villámlás sem. Csodálta is minden gyerek, amikor éjszaka, a sötétben, szakadó esőben, villámlások közepette elindult...
Én is, mint minden rendes, falusi lány, aki hatévesen kötelezőnek érezte, hogy eső után kiszaladjon Dezső bácsiék háza mellé és mezítláb dagassza a sáros agyagot a dűlőúton, utálom a betont. A dagonyázás hatévesen mennyei öröm volt, már-már felért egy anya főzte kolbászos lecsóval. A puha agyag úgy buggyant ki a lábujjaim között, mint az olvadt...
Türelemmel szeretlek és lábamat az örökkévalóság sziklájáról lógatva várom, hogy ezt Te is elhidd. Elhidd, hogy szeretve vagy. Nem siettet semmi, csak nézek innét a távolba s várom, hogy a horizontnál felbukkanjon az alakod. Amikor majd elhiszed.
Furcsa módon tegnap már kora délután vége lett a napnak. Aztán már nem is volt péntek, vagy csak alig-alig. Még történt egy-két dolog négy óra után is, de nem volt olyan péntekre való. Nem volt esti kószálás Andival a Bartókon, zöld fröccs a Kelet teraszán. Sem mozi, sem éjszakába nyúló beszélgetés Hajnival telefonon. Lehetett volna, de nem...
Megnyitottak a teraszok. Zelmának ez volt a hét híre, hurcolkodhatott ki a Kelet teraszára a könyveivel és laptopjával. Zelma, ha akarná se tagadhatná, tőrőlmetszett falusi lány volt. A falu szokásai, ízei, hangulata beivódott minden egyes sejtjébe. S ha jön az idő, megmozdul benne valami és eszébe jutnak a kislánykori élményei.
"Post nubila Phoebus". "A felhők után kisüt a nap...". Már megfigyeltem, hogy a nagy bölcsességek vagy latinul vannak vagy Zsiga bácsitól hallottam a buszmegállóban, amikor hajnali fél hétkor az egri buszra vártunk. Zsiga bácsi bölcsességei azóta megkérdőjeleződtek bennem, de a latin mondások sosem. Ez is milyen igaz a napsütésről. Akármennyire...
- Mindenki tiszta para - mondja anya a telefonban, én meg hang nélkül röhögök, mert bár a helyzet most tényleg nagyon komoly, de azért az nagyon vicces, hogy a pár nap múlva nyolcvan éves anyum olyan szót használ, mint a "para" - Be vannak szarva, de amúgy meg nem bírnak a picsájukon maradni, mind jön-megy, mint az orbán lelke. Nem...
Végre, végre - ujjongott bennem minden sejtem a fejem búbjától a kislábujjamig. Végre tényleg eljött a tavasz és elég meleget hozott, ha nem is Benedek, de legalább Vince. Vasárnap délután lecibáltam a bicót a második emeleti teraszról, aztán felpattantam rá és irány a hegy. A hátamra csapott nagy fekete bringás hátizsákkal, napszemüvegben és a...
Meseautó. Azt hiszem ez volt a Kabos Gyula film címe, valami nagyon-nagyon régi magyar film. De nem, ez nem Budapest volt. Mintha Monte-Carlo utcáin suhantunk volna valami Belmondós filmben. Nyitott sportkocsi, piros. Talán Ferrari. Vagy egy Alfa Romeo Spider. Aztán tovább a tengerparton. Tényleg olyan volt, mint egy régi francia film, csak az én...
Alig várom, hogy süssön egy kicsit jobban a nap, már futok is kifelé. Annyi az ibolya a kertben, összefolynak és egymásba kapaszkodnak a lila, kék, fehér kis csokrocskák és úgy illatoznak, mint Annuska néni, amikor vasárnap reggel magára locsolta az ibolyakölnit mielőtt a templomba indult volna. Annuska néni volt az egyházközség sekrestyése. A...