A kedves hang tulajdonosa egy alacsony, vékonyka szőke lány volt és egy hatalmas könyvet szorongatva álldogált az asztal mellett. Zelma körülnézett, meglepve látta, hogy van még egy csomó üres asztal, de bólintott és remélte, hogy nem valami Jehova tanúja.
Zelma, amióta az eszét tudja félénk volt. Nem félős volt, hanem félénk, mert az nem ugyanaz. Azoktól a dolgoktól, amelyektől a kisgyerekek általában félnek, Zelma nem félt. Nem riasztotta a sötét, a vihar, a mennydörgés és a villámlás sem. Csodálta is minden gyerek, amikor éjszaka, a sötétben, szakadó esőben, villámlások közepette elindult...
Én is, mint minden rendes, falusi lány, aki hatévesen kötelezőnek érezte, hogy eső után kiszaladjon Dezső bácsiék háza mellé és mezítláb dagassza a sáros agyagot a dűlőúton, utálom a betont. A dagonyázás hatévesen mennyei öröm volt, már-már felért egy anya főzte kolbászos lecsóval. A puha agyag úgy buggyant ki a lábujjaim között, mint az olvadt...
Türelemmel szeretlek és lábamat az örökkévalóság sziklájáról lógatva várom, hogy ezt Te is elhidd. Elhidd, hogy szeretve vagy. Nem siettet semmi, csak nézek innét a távolba s várom, hogy a horizontnál felbukkanjon az alakod. Amikor majd elhiszed.
Furcsa módon tegnap már kora délután vége lett a napnak. Aztán már nem is volt péntek, vagy csak alig-alig. Még történt egy-két dolog négy óra után is, de nem volt olyan péntekre való. Nem volt esti kószálás Andival a Bartókon, zöld fröccs a Kelet teraszán. Sem mozi, sem éjszakába nyúló beszélgetés Hajnival telefonon. Lehetett volna, de nem...
Megnyitottak a teraszok. Zelmának ez volt a hét híre, hurcolkodhatott ki a Kelet teraszára a könyveivel és laptopjával. Zelma, ha akarná se tagadhatná, tőrőlmetszett falusi lány volt. A falu szokásai, ízei, hangulata beivódott minden egyes sejtjébe. S ha jön az idő, megmozdul benne valami és eszébe jutnak a kislánykori élményei.
"Post nubila Phoebus". "A felhők után kisüt a nap...". Már megfigyeltem, hogy a nagy bölcsességek vagy latinul vannak vagy Zsiga bácsitól hallottam a buszmegállóban, amikor hajnali fél hétkor az egri buszra vártunk. Zsiga bácsi bölcsességei azóta megkérdőjeleződtek bennem, de a latin mondások sosem. Ez is milyen igaz a napsütésről. Akármennyire...
- Mindenki tiszta para - mondja anya a telefonban, én meg hang nélkül röhögök, mert bár a helyzet most tényleg nagyon komoly, de azért az nagyon vicces, hogy a pár nap múlva nyolcvan éves anyum olyan szót használ, mint a "para" - Be vannak szarva, de amúgy meg nem bírnak a picsájukon maradni, mind jön-megy, mint az orbán lelke. Nem...
Végre, végre - ujjongott bennem minden sejtem a fejem búbjától a kislábujjamig. Végre tényleg eljött a tavasz és elég meleget hozott, ha nem is Benedek, de legalább Vince. Vasárnap délután lecibáltam a bicót a második emeleti teraszról, aztán felpattantam rá és irány a hegy. A hátamra csapott nagy fekete bringás hátizsákkal, napszemüvegben és a...
Meseautó. Azt hiszem ez volt a Kabos Gyula film címe, valami nagyon-nagyon régi magyar film. De nem, ez nem Budapest volt. Mintha Monte-Carlo utcáin suhantunk volna valami Belmondós filmben. Nyitott sportkocsi, piros. Talán Ferrari. Vagy egy Alfa Romeo Spider. Aztán tovább a tengerparton. Tényleg olyan volt, mint egy régi francia film, csak az én...