MESÉK

 

Hol volt, hol nem volt, messzi, a hegyek között élt egyszer egy kislány, Eilian volt a neve. Eilian a nagymamájával és kiskutyájával Maluval élt egy kicsi faluban, melynek házai és kertjei boldogan simultak a hegyoldalhoz. A hegyek között, a völgyben a patak és az út nem tudott egyenesen, csak kacskaringósan futni. Eilian szeretett a patak partján...

Amikor Zelma karácsonykor meglátta az ajándékot, a csinos kis bambuszládikában a mamáék esküvői fotóját, elsírta magát. Olyan régen kérte már, de Liza nem adta oda neki. Az unokanővére nyakába borult és csak potyogtak a könnyei.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit Zelmának hívtak. Zelma, amikor kislány volt, nagyon szeretett táncolni. A tánc volt minden mozdulata, mintha maga lett volna a tánc. Hajolt, perdült, simult, forgott, siklott. Minden alkalmat megragadott, hogy táncolhasson. Ha fújt a szél, hagyta, hadd vigye magával, suhant a szél karjain és...

Zelma királykisasszony hosszú órákon át könyökölt a karcsú torony cirádás erkélyének korlátja fölött, kezére támasztotta finom kis állacskáját és csak epekedett és vágyódott. Aztán csak vágyódott és epekedett. Epekedni már nagyon jól tudott, még tükörben is gyakorolta, de abban nem volt biztos, hogy a vágyódás pontosan hogyan is néz ki. A torony...

Messzi-messzi földön élt egyszer egy lány, Airám volt a neve. Airám Bársonyzátony ország királyának a lánya volt. Kicsi, de csodaszép országuk volt, igazságos és bölcs királlyal és szorgos, dolgos, boldog néppel. Sűrű erdővel és zöldellő legelőkkel borított magas hegyek vették körbe a földjüket, ami megvédte őket. Nyugalomban és békében éltek...

Volt egyszer egy lány, úgy hívták Zelma. Aprócska kis faluban élt a hegyek között. Csudaszép magas hegyek voltak virágos legelőkkel, a szántóföldek határában sűrű erdővel. A hegyek tetején pedig fenyőfák törtek az ég felé. Zelma nagyon szeretett mászkálni a legelőn, tavasszal ibolyát szedni, nyáron csipkebogyót gyűjteni. Édesapjával sokszor...

Zelma aznap egyedül akart lenni. Nem volt kedve a kávézóhoz, már a futáson is túl volt. Lebringázott a folyó partjára, leült és csak nézte a vizet. Kacsák úszkáltak, egy-egy letörött gally is arra utazott. Szeretett itt üldögélni, mindig idejött, ha szomorú volt és magányra vágyott. Csak ült, lábait átölelve, állát a térdére támasztva. Mint egy...

A boszorka a Ménesiről kanyarodott ki a biciklijén. A pedál és a küllők ezüstös-kékesen villantak a napfényben, elvakítva Zelmát, ahogy a zebránál állt. A boszorkány nagyon gyorsan tekert, hosszú, göndör, lángvörös haja lobogott, akárcsak a szoknyája, aminek a színe, mint a lemenő nap aranyos-vöröse. Zelma megigézve bámulta a jelenést.

Már napok óta bolyongott a Tündér. Az erdő sötét volt és végtelen. Ruhája elszakadt, a pici fehér gyöngyök mind lepotyogtak róla, a gyönyörű csipkét a hatalmas fák ágai elrabolták s magukra tekerték. A Tündér fáradtan rogyott le egy fa tövébe.