VERSEK

Görgetem a képeket, mosolyt gyűjtök,

Magasra emelkednek most a tétek,
Valahol belül pislákolnak a fények,
ostorral csapkod a vad világ,
hiába olvasol el egy szonátát.
Harsognak az élen menők,
a magukat nagydobra verők,
az önmaguktól rettegők.
Hátul meghúzódik a csend,
darabokra hullt a rend.
Szent szavak méltatlanul,
hazug szájból korlátlanul,
ömlenek, mint esőcseppek

A vasárnap utolsó pár órája.

Bár tudnám ki vagyok én neked,

mikor a szobám ablakán át hallom neszét,

Két kezemnél gyengéden megfogott,

a szívem hallgat, nem nevet, nem kacag?

Hallottad az esőt szitálni este?

Az én szívem sas és hegycsúcson ül,

az Idő napra-nap ébreszti fel.