Nevem senki

Nevem senki

Senkinek sem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak velem, ezért javasolták a terápiát. Bár én nem találom olyan súlyosnak a helyzetet. Minden teljesen logikus, ami történik.

Eredetileg nekem is voltak ambícióim sikerrel, szenvedéllyel kapcsolatban, mint mindenki másnak. Mostanra már annak is örülnék, ha nem veszíteném el a körvonalaimat. Nincs ebben semmi meglepő.

Állok a szupermarket előtt, megint egy kicsit homályosabban látom magam az ajtajában, de lehet, hogy csak koszosabb az üveg. Elindulok a sorok között. Anyát végre elérem, reggel óta hívogatom. Mindig a frászt hozza rám. Képtelenség felhívni: a mobil nem kapcsolható, a vezetékes telefont nem veszi fel. Akkor sem járok jobban, ha végre elérem, mert akkor nem hallja vagy nem érti, amit mondok. Vagy csak nem figyel és másnapra elfelejti, hogy egyáltalán beszéltünk. Hallgatom türelmesen, figyelmesen, ő nem kérdezi meg mi van velem vagy hogy vagyok, én pedig közben érzem, hogy megint halványulok egy kicsit.

Közben vettem négy céklagumót. A férfi, akibe beleszerettem, azt állítja ebben a zöldségben van az öröklét titka. Felhívnám, hogy milyen formában szeretné, enni vagy inni, hátha kell még valami hozzávaló, de nem veszi fel a telefont. Írok neki üzenetet. Téblábolok még a polcok között, de semmi válasz. Arra gondolok, hogy valószínűleg nem jó alanyt választottam a beleszeretésre.

Este elhatározom, hogy moziba megyek. Azt remélem a férfi, akivel most már együtt is lakunk, majd talán eljön velem, de sajnos a neten van nagyon fontos dolga. Legalább a film rendben volt. Szuper sztori, remek zene, jó színészek. Barátnőm hív, ahogy hazafelé bandukolok, háromnapnyi történést kell elmesélnie visszamenőleg. Mesélnék én is a filmről, de már nem ér rá.

Hazaérve a fürdőszobában nem is kell a tükörbe néznem. Tudom, hogy megint egyre elmosódottabb leszek. Nem félek, csak kíváncsi vagyok. Milyen lesz majd, ha teljesen eltűnök?

Türelmetlen vagyok. Nem értem, miért tart ennyi ideig. Bárcsak minél gyorsabban lényegülnék át szellemmé. Akkor - teljesen láthatatlan formámban - odalebeghetnék bárkihez, és láthatnám mivel telnek a napjai, milyen fontos dolgok történnek, és megérthetném, én miért nem férek bele a világába. Megnézhetném, hogy mi minden sokkal izgalmasabb és érdekesebb van, mint én és akkor megtanulhatnék én is érdekes és izgalmas lenni. S akkor lehet, hogy újra testet ölthetnék.

Egyáltalán akarok újra látható lenni?

A testetlen létnek számtalan előnye van. Azt mondja a férfi, akibe beleszerettem, hogy a combra kell gyúrni, mégpedig úgy, hogy előrefelé kidudorodjon, mert az igazán szexepiles. Nézem az enyémet. Hát, ha nagyon balról és alulról nézem, kicsit talán dudorodik, de mivel egy csontos, kajla vizslakölyökre hasonlítok, ha beledöglök sem lesz combos szexepilem. Kár volt beleszeretni ebbe a férfiba, ez most már szinte biztos.

Testetlenül lehetnék igazán légies. A szellemeknek nincsenek fájdalmaik sem. A fájdalmat a test szüli. Teleeszem magam és fáj tőle a hasam, vagy jól beverem valahová valamelyik testrészem - ami sajnos elég gyakori. A lelki fájdalom is a testből ered, mivel ostoba hormonokat termel, amik jól kinyírják az ember ép eszét és agyament hormontartályt csinál a testünkből, amiből érzelmek születnek és azok gyakorta fájdalmasak. A társas igényt pedig rádobta még erre az evolúció. Már a majmok is egymás fejét kurkászták így képezve csoportot az egyedekből. Az ember meg annyira ügyes lett, hogy beszélni is megtanult, hogy egyszerre több embert kurkászhasson. A jól beszélőknek evolúciós előnye van. A nőknél még van második esély, ha jó melle, feneke és szexepiles combja van. Nekem ezek szerint nincsenek evolúciós előnyeim.

Aztán elbátortalanodom. Nem látom tisztán a test nélküli létezés mikéntjét. Végül Bálint doktort választom. Nincs messze a rendelője és szeretem a Bálint nevet. Állok a rendelő mosdójában. Felnézek a tükörbe. Az utolsó pillanatban jöttem. Egy picit még látszom.