Futómese 92. rész: Megint újra nagy a szél

Mi már azt gondoltuk itt a hegyen, hogy a szemét banyák bandája elkotródott vagy behúzták magukat valami féreglyukba a vírus elől, de az elmúlt pár napban bebizonyosodott, hogy ez hiú ábránd volt csupán. Vagy megtanult valamelyik olvasni vagy valaki elárulta nekik, hogy boszorkányt nem fertőz a kór, így előmerészkedtek. Legalábbis az Északnyugati Szél Boszorkánya kipenderült a Duna tájékára az biztos.

Kasha kezdte csütörtökön, hogy nem lehet a teraszon pipázni, mert irgalmatlan szél fúj és félti a pipáját. Aztán Konfuciusz panaszkodott, hogy egész nap a szélhárfa hangját hallja, így nem lehet meditálni. Zelma visszafordult a bringázásból, mert pár perc alatt por, bogár, mákosliszt és a fene tudja még mi nem repült be a szemébe.

- Ki volt az az idióta, aki a sárkányokat szemhéj nélkülinek találta fel - háborgott hazaérve - és a szél meg rohadjon meg!

Vinki, Faith és Clarity meg úgy pattogtak, mint kecskeszar a deszkán, mert a nagy munkával megfestett Erdei tündék tipológiai mellékletének száradó oldalait is elvitte a szél.

Széltündér úgy érezte mindjárt kiborul, ezért bebújt a kuckójába, fülébe nyomta az airpods-ot és kijelentette, hogy borzasztóan fontos varázsige gyártási és szakirodalom elemzési feladata van és csak akkor zavarhatják, ha valaki magát Tündér Ilonát látja a Somlói úti kocsma előtt vagy ha ötös találatuk van a lottón.

Boszi úgy érezte, hogy itt mindenkinek szétfújta a szél az agyát, mert neki azon kívül, hogy a virágzó hársfáktól folyt az orra, tulajdonképpen semmi baja nem volt. Minden nap elindult, kiment a Köbölkút utcára és aztán engedte, hogy vigye a lába, ahová akarja. Általában felvitte a Szabadság-szoborhoz, aztán a rejtett ösvényeken oda és vissza, aztán le Gellért papa szobra mellett és aztán megcélozta a Korzót.

Szombaton azonban mikor leért a hegyről, már ő is érezte, hogy itt van a közelben a banya.

- Azt a rohadt! - kapkodta a levegőt Szélboszorka, amikor odaért a Kiskirálylányhoz - elindulok a hídon, aztán érzem ám, hogy jön szembe a szél, mint tokányszag a fedő alól. De nekimentem, lesz, ami lesz, aztán üldözhettem a sapkámat, mert lekapta a fejemről egy másodperc alatt.

Kiskirálylányt azonban nem lehetett kizökkenteni, mert ő most a csekély látogatottság áldását élvezte és már a szelet sem bánta. A napfényben bronzosan fénylett és arról mesélt, hogy mi van most a mágiaügyek terén, mert ez a rendkívüli helyzet alaposan felbolygatta a tisztes intézmény rendjét.

- Azt mondják, hogy mindenki a csodára vár - suttogta a Királylány - azt hiszik most történik majd valami óriási dolog. Vagy Apokalipszis, vagy a Kegyelmes Teremtő lép színre vagy mindenki egységesen belép a Nirvánába vagy valami ilyesmi. S a mágiaügy szerint ez nagyon kínos és autentikus információkra lenne szükség.

- Én azt mondom - válaszolt a szokásos rezignáltsággal Boszi - hogy nem lesz itt semmilyen nagy csoda, vége lesz a karanténnak, mindenki ugyanott folytatja, ahol eddig, hétvégén mennek vásárolni meg visszaviszik a sok szart, amit online rendeltek, a megvilágosodás lehetőségére csak nosztalgiázva gondolnak majd, Bíró Mari is lekerül a Youtube-ól és kész. Te itt fogsz ülni, ahol most. A japánok visszatérnek, én meg futok, ahogy eddig.

- S a Varázsló? - kérdezte a Kiskirálylány.

­- Mi van a Varázslóval? - nézett vissza meghökkenve Boszi.

- Előttem nem kell tagadnod, hiszen minden nap ezt a csodát kéred a térdeimtől - nevetett rá vissza a bronzlány.

Szélboszorka szomorúan nézett vissza rá és egy apró bólintással megerősítette, hogy talán mégis reménykedik némi csodában.

Mert minden jó, ha van csoda, ami várható.