Futómese 73. rész: Egy csúnya baleset és találkozás a Tenger Istenével

Egy ideig nem untattalak benneteket a varázsvilág és a lányok futásainak nyomorúságos kis sztorijaival, de felmerült az igény innen-onnan és most új évad indul a futómesékből.

Van, aki azt mondja, ha nem posztoltál, nem is futottál. Ezt cáfolnám. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy poszt nélkül is érvényes a futás. Van izzadság, gyűjtik a kilométereket rendesen és a tarkószelfik száma is jelentősen megnövekedett, ami nagyon pozitív eredmény, mert a tarkószelfikre most még az eddiginál is nagyobb szükség lesz, az bizonyos.

Leellenőriztem, már több hónapja, hogy utoljára megtámadt az ihlet. Azóta lefolyt egy kis víz a Dunán, elteltek napok és leszaladt egy pár szem Panni néni harisnyáján is, de semmi para, nem sok mindenről maradtatok le.

Egy kis áttekintés, csak, hogy megmaradjon a folytonosság, de ha nem érdekes, nyugodtan átugorhatjátok. Ha még emlékeztek, arról volt szó, hogy a sárkányok átmenetileg tartózkodnak a Szél lányok lakásában, de a kellemes környezet, a jó társaság és a fű - na jó, a gyógynövények - hosszabb maradásra bírták őket, s jelenleg nem igazán szándékoznak elköltözni. Ríma alapból családtag, nála fel sem merült a távozás. S mivel így a létszám igen megnövekedett, ezért Vinki, ahogyan egy rendes házitündérhez illik, maradt és segített a házimunkában. Egy tucat sárkány, egy fekete párduc és a két lány mellett volt munka bőven. Szélboszorkának és Széltündérnek kevés ideje maradt az otthoni pepecselésre, mert az ofiszban tovább burjánzott a bürokrácia és adminisztráció sötét őserdője és a pszicho rendelőben sem állt le a nagyüzem.

A futást pedig nem lehetett kihagyni, sőt, mint említettem, megnőtt az igény a tarkószelfikre. Volt futás reggel és este, hegyen és völgyön, sárban, porban, hidegben, melegben. Uram'bocsá még versenyen is. Az ráadásul maradandó nyomot is hagyott. Szélboszi kedvenc terepfutóversenyén akkorát pernyózott tíz kilométernél, hogy Halloween jelmezre már nem kellett költenie egy petákot sem. A fejét baszta be, de rendesen, folyt a vér, némi port és száraz fűcsomót ragasztva a homlokára. Pár kilométer után előkerült az elsősegélyes fiatalember és legalább a gyalázatot le tudta szedni, de az izzadó homlok nem támogatja a ragtapaszt, így a vér tovább folydogált még a hátralévő nyolc kilométeren Szélboszink arcán.

Kutyaharapást szőrivel, ez volt Boszi szlogenje és futott az elkövetkezendő napokban is. A tarkószelfik mellett gyönyörűséges őszi képeket és újabb kilométereket begyűjtve. A legutóbbi futás nagy eseménye pedig, hogy találkozott Poszeidonnal, a tenger istenével, akinek mostanában erősen megromlott a látása és félreolvasott egy varázsigét, ennek következtében a Duna parton kötött ki. Azért nem volt túlságosan lelombozódva, annyira tetszett neki a látvány, hogy úgy döntött pár napot itt tölt Budapesten. Szélboszorka javasolta neki, hogy talán üljön át a Kiskirálylány mellé, tudna vele beszélgetni és nem unatkoznának. Poszeidon megígérte, hogy megpróbál újra egy varázsigét, hátha átkeveredik a Duna túloldalára. Reméljük nem fuserálja el megint.

Mert minden jó, ha van varázsolnivaló.