Futómese 67. rész: Tenger, napfény, Velence

Hát igen. Ember tervez, Isten végez. Illetve még Isten se. Szélboszorka jól megtervezte szerda reggelre, hogy korán felkel, aztán Rímával az oldalán irány a tengerpart és a frissítő sós tengeri szélben futnak egy jót. Ehhez képest az egész brigád még úgy húzta a lóbőrt fél nyolckor is, hogy bizony a Jóságos Atyaúristen se tudta őket felébreszteni. Boszi ébredt elsőként és addig piszkálta Rímát, míg az hajlandó volt elindulni vele. Szerencsére a láthatatlanná tévő varázsigét is sikerült közben megtudni, különben igen nagy riadalmat keltett volna a párduc a tengerparton. Bár Boszi nem bánta volna, mert mire leértek már kezdték beteríteni a homokot a csíkos napernyők és nyugágyak.

Érdekes dolog ez a tengerrel. Nem csak a Hold gravitációs hatása hat a tengerre, amitől árapály lesz, de a tengernek is van vonzása, amivel magához rántja nyáridőben az embereket. Válogatás nélkül. Lehetne mondjuk válogatósabb egy kicsit és szelektíven vonzhatna. Kihagyhatná azokat például, akik korlátlan mennyiségben hoznak magukkal groteszk felfújt gumiállatokat, hamis Omega karórákat árulnak, eldobálják a sörösüvegeket vagy a lábujjad közül kipergő homokszemekből szeretnék megjósolni a jövődet. Hogy csak pár apróságot említsek.

Reggel szerencsére még nagyságrendekkel jobb a helyzet. Futókkal, kagylószedőkkel és pár kedves nénivel és bácsival találkoztak. A homok még mindig pont olyan, aminek lennie kell és a tenger is. Akármennyire húzza magához a Hold.

Mire visszaértek a partról, a csapat már ébren volt és terveket kovácsoltak. A sárkányok azzal a kéréssel álltak elő, hogy szeretnék meglátogatni Velencét. Mivel a Kicsinyítés bűbáj már kisujjból ment, nem sok ellenérv maradt. Újra bezsúfolódtak az autóba és irány a vizek városa.

Kibaszottul el van találva ez a város, erre nincs jobb szó. Bár a Kicsinyítő bűbáj helyett inkább a Picirítőt kellett volna alkalmazni, annyian voltak a sikárokban, hidakon, vízen és szárazon, hogy csak oldalazva lehetett haladni. Nyomultak a Szent Márk tér felé, hátha ott kapnak egy kis levegőt, de az is teltházas volt. Ráadásul a szárnyas oroszlán. A sárkányok az oldalukat fogták a röhögéstől amikor meglátták Velence szent állatát. Okés, hogy bátorság meg erő meg minden, de hogy kerül a szárny az oroszlánra?

- Ma már mindenki repülni akar - vigyorgott Zelma.

Széltündér már elkezdte, hogy vannak, amikor csak szimbolikusak a szárnyak, a szabadságot meg ilyesmit jelképezik, de Boszi leintette, nehogy már itt kezdjen előadást tartani. Inkább ettek egy jó pizzát, aztán visszahajóztak a kocsihoz.

Mert minden jó, ha van vaporettó.