Futómese 66. rész: Irány a tenger!

Vasárnap reggel egy rövidke Hegyre futást követően a Szél lányok és a brigád csomagolni kezdett. Nem, nem költöznek sehová, csak egy kis tengerparti nyaralásra indultak.

Soha ennyire még nem volt itt az ideje egy kis pihenésnek.

- Tenger, napfény - hajigálta Szélboszorka számolatlanul a fürdőruhákat a bőröndbe - hátunk mögé dobjuk a démonikus problémákat az ofiszban, fittyet hányunk az álvarázslókra és mindenki lenyugodhat végre a picsába.

- Megpróbáljuk - Széltündér sóhajtott egy nagyot - bár vannak kétségeim, hogy lesz ebből lenyugodás. Hol normális az Boszi, hogy tizenkét sárkánnyal egy fekete párduccal és egy erdei tündérrel megyünk nyaralni? Legalább Vinki itthon maradhatott volna virágot locsolni.

Szélboszorka körülnézett és egy kicsit jogosnak érezte Széltündér aggodalmát. Zelma éppen a Kicsinyítés varázsigét kereste a neten, mert azt ugye senki nem gondolta, hogy befér az összes sárkány, párduc, tündér, boszorka, könyv, laptop, gumipapucs, felfújható gumimatrac és még a futócucc is a céges gépjárműbe. Szóba jött a kicsinyítő varázsfőzet, de azzal meg az volt a baj, hogy egy hét alatt megbuggyan. Odafelé még használható, de nem érdemes elvinni, mert azt csak a Könyörületes Teremtő tudja milyen hatása lesz a romlott Kicsinyítő bájitalnak. Mi van, ha több fejük nő tőle a sárkányoknak vagy valami ilyesmi? Mert, hogy a sárkányoknak csak egy feje van egyébként. Azt csak falusi legenda, meg a meseírók indokolatlan megalomániája, hogy több fejük van. Ahogyan már megírtam, a mesékben ezt azért találták ki, hogy indokolt legyen a rágalomhadjárat, miszerint vérszomjas fenevadak. A valóság más. Lám a Szél lányoknál is milyen szépen viselkednek. Most Zelma éppen azon küzd, hogy lekicsinyítse magukat. Nagyon szép dolog ez egy sárkánylánytól.

A visszafelé útra főzhetnének ott a tengerparton is új adagot, de ahhoz meg kell az üst, annak is be kellene férni az autóba és még alapanyagot is be kellene szerezni. Ja, üstjük nincs is. Hazavitték Boszimamához Széltündér lobbijának köszönhetően. Mert szerinte üstje csak a nagyon boszorkányoknak van, ők meg ugye nem azok. A varázsige sokkal inkább tündérhez illő, mint akármilyen kotyvalék.

Repülhetnének is, de ahhoz meg láthatatlanná kellene tenni magukat. A Láthatatlanná tévő varázsfőzettel megint csak ugyanaz a baj. Nagyon gyorsan romlanak ezek a bájitalok. Ez sajnos érthető, ha az összetevőkre gondolunk. Bivalyszem és mormotahúgy. Brrr.

A Láthatatlanító varázsigét is meg kell keresni, de annak az a haszna, hogy együtt ülhetnek egy autóban, ahelyett, hogy mindenki össze-vissza repdes. Ráadásul Ríma nem is tud repülni. Mondjuk, Ő még belefért volna az autóba, Schengen miatt meg úgysincs határellenőrzés, nem venné észre a kutya se. Főleg amekkora macskák manapság vannak. Elég csak kasztrálni egy kandúrt, akkorára nő, mint egy borjú.

Megint elkalandoztam. Ezek az úti készületek eltereltek. Visszatérek a lényegre. Sikerült megtalálni a varázsigét és mindenkit optimális méretűvé varázsolni. Nem maradt otthon senki és semmi és hétfőn megérkezett a csapat végre a tengerhez.

Kedd reggel természetesen futással kezdődött. A tengerpart kora reggel lenyűgöző. Pont annyira homokos amennyire kell, pont annyi szellő fúj, amennyi kell és pont annyi mosolygó emberrel találkozik a boszilány, amennyivel kell. Se többel, se kevesebbel és ez pont így jó. Szélboszorka futott a hullámzó tenger mellett a keményre simított homokon és úgy szökellt át a hullámtörő feltornyozott kövein, hogy tisztán látszott, benne is bőven folyik a harcos tündék vére.

Most aztán tényleg minden jó, mert a tengerparton futni nagyon jó.