Futómese 53. rész: Mitikus állatok

2020.05.04

Gyorsan megjött az esőutánpótlás, nehogy már kiszáradjunk. Kicsit hideg is volt reggel, pingvinek futkároztak a kertben, ami nem éppen helyénvaló májusban. Azt tudtátok, hogy szerencsétlen pingvinek évente csak egyszer szexelnek? Nem elég szegényeknek, hogy egész életüket egy kurva hideg jégtáblán kell tölteniük, de még ez a cölibátus is. Nem csoda, hogy csak totyognak ide-oda és sose lett belőlük totemállat ellentétben például a rókával, hogy a macskáról, fekete párducról, pláne a sárkányokról már ne is beszéljünk. Bocsánat, elkalandoztam.

Szóval esett és hideg volt reggel, de most nincs helye a rinyálásnak, menni kell szaladni és kész. Egy kis víz nem árt és Szélboszorka szeret esőben futni. Jó korán is indult, mert fél kilencre a mítingfüggők megbeszélést szerveztek, hogy verbális önkielégítést folytassanak és ráadásul a nap kezdetén szükségessé vált egy átkok és sötét erők elleni varázsszeánsz, mert félő, hogy a kellő védelem nélkül estére akár őt is megszállhatják a démonok. Ezért kell nyolcra már beérnie az ofiszba és titokban lerendezni a szertartást. Igazi démonirtást vagy dámonűzést sajnos nem lehet végrehajtani, mert az nagy zajt, zűrzavart és riadalmat okozna és a szoftverfejlesztők nem nagyon szeretik, ha bármi megzavarja őket, ott kell hagyniuk a logjukat, amiben a hibát keresték, zavarják őket pecselés közben, megszakítják a Youtube tesztelést vagy neadjisten félbe kell hagyni a csocsót. Szélboszi ezért nem bántja a démonokat nyilvánosan.

A korai indulásnak van azért előnye, például, hogy békésen lehet beszélgetni Kiskirálylánnyal anélkül, hogy hibbantnak nézné bárki. Szélboszorka, amíg odáig ért, azon gondolkodott, hogy vajon mi határozza meg, hogy valamelyik állatfaj kiemelkedik és a mítoszok legendáivá válik, mások meg, mint például a szerencsétlen pingvinek csak vacoghatnak egy jégtáblán és imádkozhatnak a pingvinek istenéhez, hogy ne egye meg őket egy rozmár vagy fóka.

- Igazságtalan az élet - mondta barátnőjének.

- Nekem mondod, aki egész nap egy korláton üldögél és soha nem fog felnőni? - kesergett Kiskirálylány - Te legalább futhatsz minden reggel. Apropó, hogy van a lábad?

- Tényleg, basszus, fel se tűnt, annyira elgondolkodtam. Nem fáj a lábam! Sehol! - Szélboszorka szinte táncra perdült örömében - Nagyon köszönöm!

- Nekem? - nézett rá mosolyogva Kiskirálylány.

- Ne tégy úgy, mintha nem te csináltad volna! Vasárnap kértem és ma már szinte tökéletes. Rohadt gyors vagy! - álmélkodott Szélboszorka - Mondd csak, izé, a másik kérésemmel is, izé, esetleg fogsz foglalkozni?

- Meglesz az is, csak ne legyél türelmetlen - kacsintott rá a Kiskirálylány.

Boszi hazafelé el is felejtette az állatok kérdését, annyira boldog volt a lábaival. Bezzeg, amikor hazaért nagyon gyorsan eszébe juttatták, mert a Szél lakásban aztán volt állat bőven. S mivel ők mitikus állatok, mindegyik rendkívül önérzetes volt. Egy boszorkánynak remek intuíciója van, kvázi ebből él, csak Boszi néha elfelejti, hogy neki is van ilyen. Pedig most is beigazolódott, hogy nem véletlenül gondolkodtatta el a mitikus állatok ügye. Benne volt a levegőben, csak ki kellett szippantani.

- Boszi, kérlek csinálj valamit a sárkányokkal, mert amióta elolvasták a hírekben, hogy az év mitikus állata címet megint egy unikornis nyerte, teljesen kivannak és nem lehet velük bírni. Még nem láttam őket ilyennek - siránkozott Széltündér.

- Zelma, Kasha, Flow és ti többiek! Mi a fene bajotok van? - dörrent a sárkányokra Szélboszorka - mit nyavalyogtok? Nem mindegy ki nyeri azt a flancos címet? Amúgy az unikornisokkal meg mi a baj? Ártatlanság, tisztaság, mágikus gyógyító erő, gyönyörű, méltóságteljes megjelenés, kecsesség, jóindulat. Ez mind az unikornis. Azt hiszem megérdemli. Majd jövőre ti nyertek.

- Drágám, látszik, hogy szarsz a hírekre - nézett rá megrovóan Zelma - nem azok az unikornisok nyertek, akikre te gondolsz, hanem a szivárvány unikornis.

- Ami plüssből van? - döbbent le Boszi.

- Igen, pontosan - bólogatott Zelma - bunda volt. A Keel Toys lefizette a zsűrit. Kellett nekik a reklám.

Hát itt szó bennszakadt, hang megakadt. Most erre, hogy mondjam, hogy minden jó, amikor már ide is betört a korrupció? 

#szelboszorka #futomesek