Futómese 46. rész: Amiben kiderül mitől ragyog Salamon töke

Az ünnepek paradoxona, hogy végük kell, hogy legyen, különben, ha minden nap ünnep lenne, akkor valójában nem lenne ünnep. A Húsvétnak is vége lett sajnos és az ünnepek végeztével a lányok visszatértek a szülői házból a hegyoldalra. Vinkit kivéve, aki ráhúzott még két napot, mert Boszimamánál mindig akad takarítanivaló. Mama definíciója szerint ugyanis csak akkor van rend és tisztaság, ha minden úgy ragyog, mint Salamon töke. Amúgy fogadni mernék, ha megkérdezném, mi az a Salamon töke, amilyen kis huncutok vagytok, nem mindenki a töklámpásra gondolna. Pedig, ez a Salamon, a mi Salamonunk, Magyarország hetedik királya volt, s ennélfogva ragyoghatott volna akár a koronája is, de ehelyett a visegrádi vártoronyban lévő zárkáját megvilágító töklámpások ragyogtak valójában, amik a Dunát is megvilágították és mivel jól jött ez a hajósoknak is, ők kezdték el emlegetni Salamon tökeit és annak a ragyogását.

Bocsánat ezen rövidke történelmi kitekintés miatt, máris visszatérek a lányokhoz és a futáshoz csak még egy röpke pszicho-filozófiai elmélkedést engedjetek meg, aztán ígérem nem érintek több tudományterületet ma. Szóval a lányok üldögélve, beszélgetve anyával és a nagynénjükkel, rádöbbentek, hogy már hónapok óta hajózgatnak a mágia téma vakfoltjainak tengerén, s csak kapkodnak, mint Zsadányba a mennykű, de semmi haladás. S aztán Boszi mama megmondta. A győzelemhez három dolog kell: információ, információ, információ. Ne legyenek hülyék, de azért higgyék el a lehetetlent, s bármi megtörténhet. Na ez már egy kicsit azért sok volt a lányoknak, hogy bármi, de azért csüggtek a tapasztalt boszik szavain.

- Drágaságaim, kutatni kell, keresni. Információkat összerakni, s biztos vagyok benne, rá fogtok jönni a megoldásra, s akkor, ha nem is minden, de a világ egy része biztosan jobb lesz. Sikerülnie kell, különben elmúlik a jó, győz a gonoszság és Ti pedig mehettek furulyázni a Hortobágyra vagy ugrálni a balettba - mondta Boszimama és valahogy nagyon hitelesnek tűnt.

A lányoknak volt hát min elmélkedni, infót gyűjteni, így folytatódtak a futásprogramok, kedden és szerdán, szépen testvériesen elosztva Szélboszorka és Széltündér között. Testvériesen és igazságosan, mert a két futás annyiban sem különbözött egymástól, mint két krumplibogár. Ugyanaz az útvonal, ugyanaz a kellemesen meleg tavaszi hajnal. S ahogyan a képeket nézem a két lány is tényleg döbbenetesen hasonlít egymásra.

Kedd reggel Boszi indult el már hajnalban. A korzó nyomokban még fesztivált tartalmazott. Emberek csak páran kóvályogtak álmosan, s a bódék is a takaróik alatt bóbiskoltak. Kedd reggel még a Kiskirálylány is aludt, a négynapos ereszdelahajam alaposan leamortizálta szegényt.

- Lábad hogy van? - kérdezte Szélboszorkát.

- Köszönöm kérdésed, szarul. Lassú vagyok és bizonytalan, mint a körcsárdás, hajnali négykor a lagziban.

Kiskirálylány vigasztalta, hogy a sérülés, az sérülés és majd rendbejön, csak legyen türelmes.

Szerdán Tündérünk szaladta le ugyanazt az útvonalat. Az egész város még mindig olyan határozatlan és reményvesztett volt, mint Pali bácsi a locsolkodás harmadnapján, amikor magához térve a repceföldön öndefiníciós problémába ütközött és csalódottan vette tudomásul, hogy az egyetlen üveg, ami nála van, az Opera kölni üvege és ráadásul az is üres.

De ami a lényeg az a lényeg. Tavasz van, futás van. Kutatás van.

Mert minden jó, ha van információ.