Futómese 42. rész: Szélboszorka visszatér

- Na ugye mondtam, hogy eljön a nap, amikor újra futhatsz hosszút is, nemcsak ezt a kis hegykerülgetőst! - ujjongott Széltündér.

- Ne okoskodj, Tündibündi! Persze, hogy megmondtad, csak azt nem mondtad meg mikor - oltotta le Szélboszorka - Még egy nyomorult kávézaccos jóslást sem mertél celebrálni, annyira be voltál tojva attól, mit fogsz látni.

- Persze, hogy be voltam tojva, hiszen itt már megmozdulni sem lehetett, pisszenést hallatni nem volt szabad! - panaszkodott Széltündér - Még Zihar, a Rettentő, a hegyi sárkányok rambója is beköltözött a konyhába, a sarokba, a virágok alá, a robotporszívó mellé, csak a szemed elé ne kerüljön, amilyen lelki állapotban voltál. Vagyis még mindig vagy. De remélem az elkövetkező másfél óra megszabadít minket.

Szélboszorkának - ahogy azt már megszoktuk - lett volna egy-két keresetlen szava, de kivételesen be kellett látnia, hogy sajnos Tündibündinek igaza van. Ő maga is érezte az elmúlt futásmegvonásos hetekben, hogy a seprűje után most már a türelme is elveszett és az ofiszban legszívesebben kardélre és seprűnyélre hányt volna mindenkit. De nem tette, mert egyrészt nyilvánvalóan ocsmány látvány lett volna, másrészt rengeteg papírmunkát von maga után és nincs nagyobb átok egy informatikusba oltott boszorkánynak, mint a papírmunka.

Elindult hát végre, újra a Ménesin, a Szabadság-hídon át. Alig várta, hogy megint a Kiskirálylánynál legyen. Érezte, hogy még Panni néni is jobban tolná reggel, de fittyet hányt a hiúságának és futott amennyire tudott. Amikor odaért barátnőjéhez, szinte a nyakába omlott és nemcsak a fáradtságtól. S ahogy ott állt a Kiskirálylány előtt s nézte a Dunát és a várat, a kicsit még mindig fájó lábával, most nem érzett magában semmi boszorkányost vagy tündérest vagy bámilyen mágikust, hanem csak a sebezhető, sérülékeny embert. Döbbenten nézte a szoborlány térdére hulló elmaszatolt könnyeit...

- Na, nehogy már itt rinyáljak! - csapott a levegőbe - Legalább az a köcsög seprű meglenne, megtáncoltatnám és akkor mindenki láthatná, hogy megy ez bosziéknál!

Elköszönt Kiskirálylánytól, aki vigasztalta és biztosította, hogy ő holnap is itt fogja várni, meg se moccan a korlátról.

Szélboszorka továbbfutott és hazaérve úgy érezte kicserélték, nagyon boldog volt, hogy végül is nem bolondult meg ebben a tortúrában és a józan esze is megmaradt, bár úgy érezte, hogy most még egy igen hosszú és szakadt pórázon bandukol valahol mögötte.

Otthon nagy volt az ünneplés, Zihar otthagyta a robotporszívót, Zelma táncraperdült, Kasha pedig boldogan elfogyasztotta a csokor orgonát, amibe Boszi hazafelé szedett.

Na, most akár jöhetne is a minden jó..., de nem, mert Széltündér - felszabadulva a nemfutás nyomasztó légköre alól - úgy érezte vissza kell kapnia a fókuszt.

- Sajnos ez a kis baleseted húsz darab tarkó-szelfi mínuszt jelent - mondta megrovóan.

- Na, már csak ez hiányzott, Tündibündi, hogy elkezd megint ezt a "hol van már a királyfim" meg "keressük a hőst". Egy hónapon nem fog múlni semmi. Emlékezz csak Rózsika tantira. Ő száz évig aludt, étlen, szomjan, mosdatlanul. S a végén csak jött egy királyfi, aki még ilyen állapotában is hajlandó volt felcsókolni álmából - nyugtatta meg Szélboszink.

Na ez így igaz is volt. Szélboszorka úgy gondolta elég is ennyi a sztoriból, amit egyébként a Grimmék is megírták és ebben még túl sokat nem is ferdítettek. Csak azt nem említették meg, hogy szegény Rózsika tanti kisebb halláskárosodást szenvedett a hibernáció következtében, a hős királyfi pedig valójában Hófehérkét kereste, de egyrészt eltévedt, másrészt ki a bánat tud megkülönböztetni egy tetszhalottat egy hibernálttól. Így aztán a sírig tartó szerelem erős túlzás volt a Grimmék részéről. Az igazság ugyanis az, hogy a dicsőséges királyi pár egész nap ordibáltak egymással, mivel a drága tanti kicsit süket volt, a királyfi meg folyton más nők után kujtorgott. Rossz nyelvek azt mondták, hogy még valami csajszinak a fél pár üvegcipőjét is magánál tartotta és a kocsmában abból itta a bort. Na, de hagyjuk a pletykát, ez most Széléknél nem fontos. Széltündér lenyugodott mivel mára már volt tarkószelfi, lenyugodtak a sárkányok is és végre újra nyugalom lett.

Mert minden jó, ha újra egészséges a futó.