Futómese 40. rész: A nagy pofáraesés

Aki a gonosz erők ellen kiássa a csatasöprűt az ne csodálkozzon, hogy bőven kijut neki a rosszból. Így jártak a Szél lányok is, főleg szegény Szélboszorka.

Kezdjük a ma reggeli futásával, a legszebb napon, a szabadnapján, remek időben elindul a szokásos körre és a korzóra lépve - amit most már tuti, hogy a sötét erők szálltak meg - akkorát esett, mint az ólajtó a tyúkszaros sárba eső után. Úgy érezte a bal lába mindjárt kiszakad, s alig bírt ráállni. Ilyen még nem volt, maximum egy kis popóraesés a hóban, de hogy felnyalja az aszfaltot az még nem fordult elő. S az a fájdalom, Magasságos Teremtő! Csak azért nem bőgte el magát, mert nem olyan családból való, akik csak úgy sírdogálnak. Még futni is megpróbált a szerencsétlen, s akkor kezdett csak a könny a szeme sarkába gyülekezni, amikor rájött, ebből nem lesz szaladgálás ma.

Amúgy nagyon jampi, bicegve közlekedni, mint a legmenőbb focisták, de a futás azért mégis nagyobb jampiság. Elbicebócázott a Kiskirálylányig, akinél együttérzőbb bronzszobrot nemigen találni a fővárosban, az most már bizonyos. Aztán tovább sántikált át a Lánchídon és szégyenek szégyene felült a 41-es villamosra. Addigra már nem tudta, hogy a lábában egyre növekvő fájdalom a rosszabb, vagy hogy remeg a hidegtől. Amikor hazaért, már azt sem bánta volna, ha negyvenkét sárkány üldögél a konyhában, csak meleg legyen és feküdhessen. A sárkányok, Zelma és Ríma vígasza most nagyon jól jött, mivel egyértelmű volt, hogy az elkövetkezendő napokban nem sok kilátás van futásra.

- Most legalább lesz időd átnézni a könyveket hőskeresés ügyben, amit a Magicbookline-ból hoztunk! - próbálta vigasztalni Széltündér.

Na, ez meg a másik. A Varázskönyv. Amiben Zelma szerint a tökéletes hőskeresés receptje van. Csakhogy Varázskönyv sehol. Most már nemcsak pár lapnak, de az egész könyvnek hűlt helye. Volt kétségbeesés, jajveszékelés, de azzal aztán semmire sem jutottak. Napokig keresték, aztán a Nagy Esést megelőző napon - mit volt, mit tenni - Szélboszorka és Széltündér bementek a Magicbookline könyvesboltba és a hátsó részben, ahová csak a varázsvérűek járnak, elkezdtek nézelődni. Hátha van másik könyv, amiben legalább valami útmutató vagy ilyesmi lesz hősök ügyében. Logikusan Szélboszorka a boszorkányos, Széltündér a tündéres polcokon keresgélt.

Volt ott minden. "Hogyan ápold a söprűdet", "Macska-bagoly nagyszótár", "Praktikus tanácsok maradék békák hasznosítására", "100 ötlet a bibircsókok eltüntetésére" stb.

- Tündibündi, ezek ótvar nagy baromságok, itt nem lesz semmi értelmes írás - Szélboszorka fáradtan huppant le egy zsámolyra a sarokban - Nem hiszem el, hogy a boszorkányirodalom ennyire felületes.

- Persze, mert a boszorkányokat nem érdeklik a hősök. Legfeljebb azért, hogy hogyan kerüljék el őket, mielőtt kardélre hánynák őket - nyugtatta Széltündér - Itt a tündéres részen van pár ígéretes darab. Ezeket elvisszük, aztán csak lesz valami bennük.

Hazatértek hát pár darab könyvvel, amire most sajnos Szélboszorkánknak bőven lesz ideje, hogy kiolvassa belőle a nagy okosságot, mivel belilult lábát borogatva fekszik a kanapén. Legalább a sárkányokat is szemmel tarthatja és Zelmával is tovább lehet gombolyítani a sárkánytörténelem fonalát.

Nem győzöm ismételni, hogy minden rosszban van valami jó. Még a pofára esésben is.