Futómese 12. rész: Addig jár a hekker...

Komolyan mondom, már kezdem megsajnálni ezt a szerencsétlen, gonosz bandát. A hekkerrel is csak megjárták. Tegnap otthagyták a nagytudásút, mivel el kellett menniük a napi gonoszság rutint letudni. Ezek csak apró szívatások, amelyekkel a lakosságot bosszantják. Ilyenekre kell gondolni, mint kutyaszarba lépés, kilincsbe akadás, kávéba só cukor helyett stb. Egyedül a vénséges, vén banya maradt otthon, aki már több száz éve nem mozdult ki, de az meg úgy aludt, hogy ágyúval sem lehetett felébreszteni. Szóval egyedül hagyták a hekkert, aki először felzabálta a kajájukat, majd megitta az összes piát, amit a Boszorkány Tanyán talált. De mivel igazi guru volt, még seggrészegen is meghekkelte a páncélszekrényt, amiben a banyák a bájitalokat tartották. Találomra megitta az első üveget, amelyben a metamorfózis vegyület volt. Most pár hónapig tarajos gőteként fog létezni. Mivel a tarajos gőtéből még smárolással sem lehet nemhogy királyfit, de semmiféle emberformájú lényt varázsolni, így visszapaterolták Zakkant szigetre. Ezek után nem sok idejük maradt a banyáknak reggelig, így csak egy kis szúrós havazást sikerült összehozni.

Nem is rettentettek vissza senkit a futástól, Szélboszorkát sem. Elindult a friss hóban a szokásos körre és arra gondolt, milyen jó, hogy réges régen boszorkány ősanyjába beleszeretett egy tündérkirályfi és így neki nem kell a Boszorkány Tanyán lakni. Varázstudományokat tanulhat, Kiskirálylányokkal barátkozhat és boldogan szaladhat a Lánchídon a lámpafényben táncoló hópelyhek között, ahelyett hogy pattanást varázsolna a fiatal lányok arcára a randevújuk előtt egy órával, eltüntetné a kocsikulcsot, lemerítené a mobilt és hasonló szemétkedéseket csinálna.

Futott hát a szokásos körén, leseperte a havat a Kiskirálylányról és rámosolygott a kulcsos bácsira, akivel minden reggel találkozni szokott. Egyszer még királyfit varázsolok belőle, gondolta nevetve.

Mert minden jó, ha a kedvünk jó.