Futómese 99. rész: Démonirtás, akarom mondani gyérítés

A tények makacs dolgok. S az egy makacs tény, hogy a Hegyen nincs megfelelő susnyás. Szép hegy, a japánok is szeretik, egy tündér is bele van átkozva, de démonmentesítésre nem alkalmas. Egerben sem találtak megfelelő susnyást, ezért mentek a Szél lányok az Őrségbe. Mert az a megfelelő hely az ilyesmire.

Egyéb tekintetben nincs nagy különbség. Sárkányokat, fekete párducot, házi tündért itthon hagyni lehetetlen, mert mindenki szétizgulta magát mi lesz Malittával, az eldémonosodott tündérlánnyal. Nem bírták kivárni, míg a lányok hazatérnek. Én is meg lettem egyébként gyanúsítva, hogy direkt borzolom a kedélyeket, mert írni nem tudok elég jól, aztán

mint egy béna tv sorozat, az utolsó percben bedobok valami izgalmat és utána meg hetekig kell várni a folytatásra. Hát tessék, most szinte jelenidőben kaphatjátok a friss információt.

Duna helyett Rába, beton helyett a faluszéli csalános és a Rába partja. Ennyi volt a titok. Szélboszorka a hátára kötözte Malittát, bekötötte a futócipőt és nekivágott a hajnali harmattól még nedves fűben a démonirtásnak, akarom mondani futásnak. Az irtás szó amúgy is kerülendő, mert ma már szúnyogot sem irtanak, csak gyérítenek. Nem is volt sok szúnyog a folyó partján, annál inkább sár, de egy tőről metszett vidéki lányt, mint amilyen Boszi volt valaha, ilyesmivel nem lehet elrettenteni. Csak nem fog betojni egy kis dágványtól felnőttként, amikor gyerekkorában a nyári vihar után térdig süllyedt az Aranyos-patakban Panka néniék háza mögött és két ember kellett, hogy kihúzza úgy ragaszkodott hozzá az agyagos iszap. A kisbárányos gumicsizmája így is örökre ott maradt a félig megevett sajtos szendviccsel együtt, a palóc föld fosszíliáit gyarapítva.

A falu, ahol a lányok megszálltak reggel hatkor már teljesen éber volt. Nem meglepő. Az állatok már hajnalban hangosan jelzik, hogy enni kellene és a friss kenyér illata a pékségből pillanatok alatt beteríti a völgyet. Amikor Boszi még épp csak kifelé ügetett a faluból a Rába felé, már vidáman köszönt rá két kölyök, akik a friss zsemlét vitték egy nagy kosárban. Jó hely ez az Őrség. Van ott valami, ami eredendően tisztítja az ember véredényeit, mosolyt csal az arcokra és legfőképpen begyógyítja a démonok okozta sebeket.

Malitta egyre tündéribbnek látszott a futások után bár olyan gót stílusú tündér lett, de ma már ezen senki nem akad fenn. Boszi univerzuma is érezhetően tágult, amikor a Bakonaki-tónál összefutott Ruszalkával a kedves és jólelkű vízitündérrel, aki jó termést biztosít a parasztoknak, feltéve, ha azok szorgalmasak, dolgosak és jól bánnak az állataikkal. Szélboszorka nagyon örült, hogy végre találkozik egy olyan vízitündérrel, akinek a memóriája egy napnál többet ölel fel. S mint kiderült, indokolt volt az öröme, mert Ruszalka megosztotta vele az elmúlt másfél év legfontosabb információját. Az átjáró, amit annyira keresnek nagyon közel van hozzájuk, valahol az orruk előtt. Nem az otthonukban, nem az ofiszban, de valahol, ahol szinte naponta járnak. Sajnos ennél többet ő sem tudott, de már ez is nagy segítség volt. Mégis egyszerűbb így, hogy csak a hegyen vagy a Belvárosban kell keresgélni az átjárót, s nem a Himalájában, egy kolostorban, ahová vesszőkosárban húzzák fel egymást a szerzetesek.

Legnagyobb bánatukra csak pár napot tudtak ott tölteni, de ez is elég volt ahhoz, hogy Malittát gyógyultnak nyilvánítsák és visszatértek a melegtől félájult fővárosba. Otthon aztán előkerült a kérdés, hogy akkor most mi lesz ezzel az újjászületett tündérlánnyal, de Boszi már tudta, hogy valójában nincs is igazán más opció, szinte már szabály, hogy ha valaki a közelükbe kerül, akkor az előbb-utóbb, de beköltözik hozzájuk. Vagyis Malitta marad. Boszi kíváncsi volt, mikor lesz már egy kivétel, ami erősítené ezt a szabályt, de erre egyelőre várni kell.

Mert minden jó, ha a lakásban eggyel több a lakó.