Futómese 75. rész: Tanulságok és Tapasztalások
Csütörtök este Szélboszorka messziről elkerülte a Ménesi utat és a Péket.
- Nem sok információt sikerült kifigyelni, mert ez a pék vagy kém vagy akárki is, nagyon visszafogott - mesélték a sárkányok visszatérve a felderítő útjukról - csak gubbaszt a sarokban, ha valaki betér valami harapnivalóért, kiszolgálja, dörmög valamit, aztán ennyi. Ennél még ez a szerencsétlen katatón macskaboszorkány, Dunyha is aktívabb. Valami durva bűbáj lakozik ott!
Boszi attól tartott, hogy ez a Pogácsaillatnál is erősebb bűbáj berántja a mágikus kis üzletbe és elveszik örökre. Sok bajuk van a lányoknak ezekkel a helyekkel. Ha emlékszik még valaki Széltündért is egy átjárónak látszó üreggel tüntette el több napra az ocsmány ork. S hiába a varázsvér, legyen akár boszorkány vagy tündér vagy annak a kombója, a lányok meglehetősen naivak bírnak lenni és inkább megmagyarázzak még az ótvar dolgokról is, hogy az valamilyen szempontból jó. Pedig, ahogy a nagyi szomszédja, Annuska néni szokta mondani, "Ami szarnak látszik, kislyányom, az szar is, még ha arannyal is kenik be!". Ezért próbálnak a lányok barátságot kötni a tanulságokkal és óvatosabban futkározni.
A futás a Villányin is ugyanolyan jó, a Dunáig azon is lejutott Boszi. Fasza dolog ez az esti futás is, mert ilyenkor a Kiskirálylány is bronzosan fénylik és gyönyörűséges fővárosunk is dicsfényben fürdik. Kár, hogy a turistákból nem fogyunk ki, de hát nélkülük mi lenne a GDP-vel és miből építenénk stadiont?
- Nem látogatott meg véletlenül egy Tengeristen mostanában? - kérdezti Boszi Kiskirálylányt, Poszeidonra gondolva.
- Tengernyi, magát Istennek képzelő baromarcú látogatott meg a napokban, de Tengeristen nem - válaszolta kissé nyűgösen Kiskirálylány.
Boszi látta, hogy nincs valami jó passzban, őt is megviselik a turisták, ezért dupla simogatást adott neki, mindkét térdére, amitől kis barátnője egy picit jobb kedvre derült.
Visszafelé aztán számonkérte Poszeidónt, hogy miért mereszti ott a virgácsait, ahelyett, hogy kicsit körül nézne a városban.
- Nem próbálkoznék most varázsigékkel megint, Boszi, eléggé pórul jártam legutóbb - válaszolta szomorúan a Tenger istene - ülhetek itt, ki tudja meddig, míg eszembe nem jut a megfelelő varázsige. Vagy esik még egy kicsit és megemelkedik a Duna szintje és elvisz a Fekete-tengerhez. Onnan már hazatalálok.
Boszi maga is úgy gondolta, hogy igaza van az öregnek. A varázsigék nagy hatalommal bírnak és az, hogy leírják, majd bedugják két kemény borító közé, az ugyan nem állíthatja meg őket. Az ilyesmi kiszivárog.
Ez megint a tanulság témához kapcsolódik. Boszi írt egy varázsigét, de nem zárta el jól, valahogy kiszökött, s most itt van a következmény, amivel küzdhet már legalább egy hónapja. De ezt majd egy másik alkalommal, mert a tanulságokat hosszasan szokás emészteni.
Visszatérve a Duna vízszintemelkedésére, esőért most nem kellett imádkozni, se varázsigéket szórni, az biztos. Esett tisztességesen, eláztatva Széltündért, aki szombaton kora reggel indult el. Még szerencse, hogy rendes lány és ha fut, akkor a lábait használja és nem nyúl tisztességtelen eszközökhöz, mint például a szárnyai.
No, ezt meg majdnem elfelejtettem, pedig nagyon fontos. Visszakerültek a szervizből Széltündér szárnyai. Ez legalább két hete történt. Drága Széltündérünk annyi jótéteményt pakolt azokban a napokban az Univerzum szatyrába, hogy az még arra a ronda szervizesre is hatással volt, aki minden embert, boszorkányt, tündért egyformán gyűlöl. Széltündér megérti őt, mert szerencsétlen legalább annyira pattanásos, mint amennyire szőrös a lábujjhegyétől a nyakáig. Érdekes módon onnan felfelé meg sehol egy árva szőrszál, olyan kopasz, mint egy biliárdgolyó.
Na, a lényeg, hogy volt futás és eső és Boszi lefotózta Dunyhát.
Indokolatlanul, de azért minden jó, ha van a macskáról fotó.