Futómese 60. rész: Szuperelixír szerelmi bánatra

Az elmúlt két nap legnagyobb híre, hogy még a Félvarázsvilágban is szokatlan és váratlan csoda történt. Szélboszorka és Széltündér két évvel ezelőtt beadványozott egy beadványt csodaszép fővárosunk önkormányzatához, hogy mi lenne, ha esetleg megreperálnák Kiskirálylány törött koronáját. Nem volt azonnali reakció, sőt, de nem szabad türelmetlennek lenni. Lassan múltak el a nyarak, eltelt egy pár ősz, tél és tavasz és tessék a türelem szakikat terem. Szerda reggel, amikor Szélboszorka a korzóra fordult már látta, hogy valami történik a kiskirálylány körül. Volt ott létra, két szaki és méricskéltek, rajzolgattak. Boszi nem is fért hozzá barátnőjéhez, csak intett neki, hogy "Kitartás, nemsokára szép és hibátlan koronád lesz!" Kiskirálylány is csak a szemével intett vissza, mert nem mert megmozdulni, nehogy félremérjék.

Szélboszorka hazaérve megint a "Széltündér Napi Kesergője" szeánsz közepébe csöppent.

- Nem szeretnék lelketlennek tűnni, de nem lehetne, drága Tündérbündér testvérkém, hogy egy reggel ne arra érkezzek haza a futásból, hogy megint a sopánkodás, sóhajtozás, pityergés előadás megy? - puffogott Szélboszorka - Már én magam is kezdek depressziós lenni.

- De hát szehenvedek - Széltündér átugrotta a sopánkodás, sóhajtozás fázist és in medias res elbőgte magát.

Szélboszorka a sárkányokra nézett, akik tanácstalanul tárták szét a szárnyaikat, pár tányért és poharat leverve ezzel.

- Az a baja, hogy már olyan közel érezte magát a Királyfijához - magyarázta Zelma - a boldogsághoz, de a szerelemből csak a sötét vermet sikerült megtapasztalnia. Lásd be Boszi, azért ez elég nagy szívás.

Szélboszorka átérezte a problémát, de úgy gondolta, hogy ennek hamar véget kell vetni, mert a búskomorság kezdi befonni a lakást. Az pedig a rémálom maga, hogy együtt kell élnie tizenkét depressziós sárkánnyal és egy szerelmi bánatban vergődő tündérrel. Ezen az egy darab épeszű Ríma sem segíthet, aki egyébként is két napja csak alszik az elfogyasztott orkot emésztve.

S akkor megérkezett a boszorkányos sugallat! Zeneterápia! Hát minek néz a boszorkányok lánya Pop, Csajok, satöbbit, ha nem jut eszébe, hogy összedobjon egy zene-elixírt és kiirtsa a depresszió írmagját is. A poszttraumás zenehallgatás széles körben elterjedt módszer. A különbségek csak abban vannak, ki mivel, mennyi ideig és milyen fázisokban tudja magát agyonkínozni a legszívszaggatóbb nótákkal, amelyekben a normál eloszláshoz képest sokkal nagyobb gyakorisággal fordul elő a szív, nélküled, kín, belehalok, naplemente, napfelkelte stb szavak. Csak okosan kell csinálni, nehogy kontraproduktív legyen és még mélyebbre süllyedjenek a kínzó szerelmi bánat vermébe.

Szélboszorka nekiállt a tervnek. Először jöhetnek az érzelmektől tocsogó dalok, amelyekkel belesóhajtjuk a nagyvilágba, hogy semmi más nem létezik számunkra, mint a szerelem és minden refrénnel üvöltve felzokoghatunk. Ebből a műfajból igen bő a kínálat, de Barbra Streisand Woman in Love-jával tuti nem nyúlunk mellé. Na ezt kell első fázisban rommá hallgatni és amikor már - kábé két nap után - rendesen megutáltuk, akkor léphetünk a második fázisba. Ez az önmarcangolás szakasza. Amikor legszívesebben felvágnánk az ereinket, hogy hogyan lehettünk olyan balfékek, hogy hagytuk elveszni magunk mellől életünk szerelmét és egy kis fűszerezésként gyakran magunk elé képzeljük, ahogy szerelmünk tárgyát már máris más ölelgeti. Idevaló dalok is bőven vannak, de ne kicsinyeskedjünk, mehet a Back to Black Amy Winehouse-tól. S amikor már egy kupac szarnak érezzük magunkat, akkor eljön ideje a feltámadásnak. "Tudodmitkapdbelesznekemjobb" fázisban előkerül végre a rock, de Pink-től a "So What" mindenképpen.

Szélboszorka elégedetten hátradőlt és elindította a Woman in Love-t a jutúbon, majd gyorsan átment a sárkányokkal a szomszéd szobába bőgni, hogy Széltündér ne lássa őket.

Mert minden jó, ha még a boszinak is van sírnivaló.