Futómese 59. rész: A nagy bosszúállás

Túlesve a Széltündér eltűnését követő nagy riadalmon a lányok és a brigád lassan visszatért a szokásos mindennapokba. Széltündér továbbra is kapta a melegleves adagjait, amit Vinki lelkesen főzött neki, mert még mindig pityergett néha és nagyokat sóhajtott, de sajnos végtelen ciklusba esett és a levesevés-pityergés-sóhajtozás szekvenciát ismételgette.

Ez rendkívül idegesítő volt, ezért Szélboszorka inkább futni indult, mint minden normális boszilány vasárnap reggel. Természetesen Kiskirálylányhoz futott, hogy tájékoztassa Széltündér állapotáról.

- Akkor most már nem is keresitek tovább az átjárót? - kérdezte Kiskirálylány.

- Ez most felfüggesztve - támaszkodott meg a korláton Szélboszorka - Tündibündinek kell szerintem még pár nap, hogy magához térjen és kijöjjön a rinya-ciklusból. Addig is megszórtam egy-két könyvvel, amely a gonoszok felismerésének praktikáiról szól. Van ideje, olvasgasson. A világmegváltás most várhat.

- Hát ez nem jó - borongott Kiskirálylány.

Szomorúság ereszkedett melléjük és az eső is eleredt. Kicsit még üldögéltek egymás mellett a szemerkélő esőben, aztán Boszi elindult. Élvezte a tisztító esőt, de ahogyan rótta a kilométereket, egyre inkább feléledt benne Káin és úgy érezte nem hagyhatja büntetlenül, amit Széltündérrel tettek. Az hagyján, hogy szegény tündelánynak most megint nincsenek szárnyai, de nagyobb baj is lehetett volna.

Ráadásul amikor hazaért Tündibündit zokogva találta, mert Dunyha, a macskává varázsolt boszorkány már több órára is kijött a katatóniából naponta és elmesélte, hogy nem is varázsló volt, akivel találkozott, hanem egy ork, aki varázslónak álcázta magát.

- Hogyan lehettehem ehennyire ohostoba - hüppögött - ehegy ohorkot vahárázslónak láháttam és hagytaham, hogy az ohorromnál vehezessen ehegészen egy göhödör ahaljáig.

- Ne hibáztasd magad - vigasztalta Zelma - ahogy én elnézem ezt a világot, elég sok ork jár-kel itt és sajnos már fel sem tűnik.

Boszi leült tanácskozni a sárkányokkal, hogy mit lehetne tenni, de nem sokra jutottak. Aztán végül Kasha felajánlotta, hogy elrepül a szülőhazájába, hogy megpróbáljon kideríteni valamit erről az egészről. Kasha egy kelta fasárkány és azt gondolta a tündék csak tudnak valamit. Egész késő délután ért haza a hírekkel.

Miután hosszas pipázással egybekötve mesélt a tündék és orkok örök háborújáról, amely a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Boszit elöntötte az adrenalin és ezáltal a harci kedv.

- Tündibündi, az a helyzet, hogy most nincs ideje a kenetteljes viselkedésnek. Itt most már nem segít a megbocsájtás bűbáj meg egyéb lájtos baromságok. Az orkokkal nem lehet kíméletesen bánni - mondta - le kell rugdosni a töküket, aztán kardélre hányni őket.

Így vasárnap kivételesen Szélboszorka és Ríma este is elindultak a Hegy ösvényeire, hogy megtalálják a mocsok orkot. Széltündér fejfájásra hivatkozott és otthonmaradt. Boszi csak legyintett, tudta ő, hogy a tesója sosem fog egyetlen orkot sem kicsinálni. Ő maga sem volt oda az öldöklésért, de most már a respektjük forog kockán. Még azt hiszi a söpredék, hogy velük bármit meg lehet tenni.

A véres jelenetektől megkíméllek benneteket, csak annyit árulok el, hogy Ríma megtalálta az ocsmány orkot és vére patakokban folyt.

- Lemostuk a gyalázatost - lépett be Boszi és Ríma és olyan büszkék voltak magukra, mint Iduka, a marketintgről, amikor rávette a unixos rendszergazdát, hogy Windows 10-et telepítsen a gépére.

Boszi el is gondolkodott, hogy ez az orkvadászat sokkal izgalmasabb, mint excel cellákat fényezni az ofiszban.

Mert minden jó, ha van, aki kardélre hányható.