Az Érzelemgyűjtő

2019.10.10

- Ideülhetek?

A kedves hang tulajdonosa egy alacsony, vékonyka szőke lány volt és egy hatalmas könyvet szorongatva álldogált az asztal mellett. Zelma körülnézett, meglepve látta, hogy van még egy csomó üres asztal, de bólintott és remélte, hogy nem valami Jehova tanúja.

- Lenne rám egy pár perced? - kérdezte félénken a lány.

A fenébe, mégiscsak Jehova tanúja, sóhajtott fel Zelma, de megsajnálta, így bólintott.

- Persze, pár percem mindig van - mosolygott a lányra - Egyébként Zarándy Zelma. Örvendek.

- Szia! Nagy Lili - nyújtotta zavartan a kezét a kis szőke - Bocsáss meg, hogy így ismeretlenül megszólítalak, de már láttalak itt többször és azt gondolom, hogy tudnál nekem segíteni.

Zelma kérdően nézett rá.

- Gyűjtő vagyok, tudod.

- Igazán? És miket gyűjtesz?

- Hmm, hát érzelmeket.

- Érzelmeket? - nézett rá Zelma döbbenten - Viccelsz?

- Á, nem, dehogyis. Az emberek azt gondolják, hogy van mondjuk tíz-húsz fajta érzelem. Mint például szeretet, félelem, harag. Ilyesmik. De valójában rengeteg féle van. Haragból is van végtelen, örömből is és így tovább.

- Ezt, hogy érted? - Zelma kíváncsi lett.

- Felolvasok neked párat a gyűjteményemből - kapta elő a nagy könyvet a lány - Itt van például egy félelem. "Félek, mikor apu hazajön és botladozik és ezért haragszik és mindig anyuval kiabál és néha meg is üti." Aztán keresek neked egy örömöt. "Örültem, amikor megfogtam Bogi kezét és ő megszorította és rám mosolygott.". S itt van egy harag: "Úh, nagyon haragudtam, amikor megláttam Marci összepakolt bőröndjeit."

- Oh, azt hiszem értem - gondolkodott el Zelma - s azt szeretnéd, hogy mondjak neked érzelmeket, amiket én érzek és ezeket is összegyűjtöd ide a könyvedbe?

- Igen, igen - bólogatott Lili.

- S mit kezdesz ezzel a rengeteg érzelemmel?

- Hát odaadom azoknak, akiknek hiányzik.

- Kinek hiányozna a szomorúság, fájdalom vagy akár a félelem? - kérdezte Zelma.

- Minden érzelemre szükség van, hidd el. Azt bízd csak rám.

Zelma sóhajtott, koncentrált, de csak negatív érzelmek jutottak eszébe. "Az elkeseredés, amikor megláttam a felfeszített vasrudat és a bringám hűlt helyét". "A félelem, hogy már soha többé nem látom a nagyit, amint derelyét vág nekem". "A magányosság, amikor este kinn ülök a teraszon és össze-vissza rohangálnak a gondolataim és közben hol ebbe, hol abba ütköznek bele. Rettenetes érzés dolgokat találni a fejedben és nem tudni hová illenek."

- Nagyon köszönöm Zelma, ezek nagyon szuperek - jegyzetelt szorgalmasan Lili - Bár negatív érzelemből jó sok van. Van esetleg néhány örömöd vagy valami más pozitív érzelmed?

- Sajnálom, Lili - mondta halkan Zelma - de az most hirtelen nem jut eszembe.

- Értem, semmi gond, de majd jövök még erre és remélem akkor majd gyűjtök tőled pár örömöt, büszkeséget, ilyesmiket. Most mennem kell. Még egyszer nagyon köszönöm - Lili felpattant és hóna alatt a nagy könyvvel már futott is a zebra felé.

Zelma egy ideig csak nézett utána s csak akkor jutott eszébe, hogy kérnie kellett volna Lilitől legalább egy aprócska, mákszemnyi boldogságfoszlányt, de már késő volt, a lány eltűnt a Hadik-ház mögötti utcában.